Politika

Vasárnapi boltzár – Mégis lesz népszavazás?

Ezúttal az MSZP-nek sikerült elsőként benyújtania a vasárnapi nyitva tartásról szóló népszavazási kezdeményezést. Így a törvény értelmében néhány hónapon belül a választópolgárok népszavazáson dönthetnek az alábbi kérdésben: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg…




Király József újra a Wojtyla Házban

Hosszú évek óta támogatja a Wojtyla Házat és rászorulóit Király József, az MSZP kecskeméti és megyei elnöke. Június 16-án, kedden ismét ellátogatott, s az ebéd előtt a gyermekek nyári étkeztetésének fontosságáról beszélt az ott lévőkkel.






Ezzel sokkolnak majd bennünket Orbánék

Még egy hónapig lehet kitölteni a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációt, az utolsó heteket megnyomja a kormány. Kovács Zoltán kormányszóvivő a napokban jelezte, tájékoztató kampányt is indítanak, amellyel jó eséllyel tudják elterelni a figyelmet a Quaestor-botrányról,…