Közélet


Megtalálták a parlagfű biológiai ellenszerét Kecskeméten

Biológiai módszerrel történő parlagfű-mentesítést kísérletezett ki a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kara, amely eddig látványos eredményeket hozott – közölte Pölös Endre, a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Karának docense, a kutatás vezetője kedden, az egyik kecskeméti…



Megújul Kecskemét egyik legszebb épülete

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kubinyi Ferenc-programjának anyagi támogatásával megújult Kecskeméten a Cifrapalota homlokzata, a belső terek egy részét is felújították, valamint a pávás terem közösségi térré alakul – mondta Rosta Szabolcs, a kecskeméti Katona József…




Nem tudott reagálni az alpolgármester az úszók panaszaira

A jegyárak ésszerűsítését és helyenként a szolgáltatás színvonalának emelését várják a Kecskeméti Fürdő törzsvendégei. Ez derült ki a csütörtöki városházi „tüntetésen”. Azt is megtudhattuk, hogy a közös adóforintjainkból 600 millió megy el a fürdőre, s…


Befejeződött a kecskeméti Ráday Múzeum fejlesztése

Befejeződött a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeumának fej­lesz­té­se, amely­nek ré­sze­ként a kecs­ke­mé­ti in­téz­mény új ok­ta­tó­tér­rel, ta­nul­má­nyi rak­tár­ral és két in­for­ma­ti­kai pont­tal is gaz­da­go­dott – áll az MTI-hez szer­dán el­ju­ta­tott köz­le­mény­ben.


Tiltakoznak a magas uszodai jegyárak ellen

Július 23-án, csütörtökön, 9 órakor a Kecskeméti Fürdő törzsközönsége és a jegynepperek a városháza elé vonulnak, tiltakozván a belépőjegyek megváltoztatása és áremelése miatt.