Több buszmegállót is megrongáltak

buszmegallorongalas
Kecskeméti fiatalok rongálták meg az új buszmegállót és utastájékoztató kijelzőt Katonatelepen a hétvégén – írja a rendőrség honlapja.

A megalapozott gyanú szerint a kecskeméti fiatalok kitörték az utasbeálló üvegablakait és megrongálták az utastájékoztató kijelzőjét is.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat garázdaság bűntett és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt három fiatalkorú fiúval szemben.
A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalok 2015. november 8-án 19 óra és 20 óra közötti időben Kecskeméten, a katonatelepi városrészben két buszmegálló várójának üvegét betörték és az intelligens utastájékoztatató üvegburkolatát is megrongálták. A kitört üvegtáblák egy részét a gyanúsítottak kidobálták az útra, illetve az egyik buszmegállónál elhelyezett fém hulladéktárolót a szomszédos ház udvarába dobták.
A kecskeméti rendőrök az adatgyűjtések eredményeként beazonosították és 2015. november 10-én 16 óra 45 perckor elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőket. A 17 éves fiút őrizetbe vették a rendőrök, 16 éves és 15 éves társa az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik.