Kodály Zoltánné bízik abban, hogy a Kodály-módszer újra lendületet kaphat

kodalyne

Kodály Zoltán özvegye bízik abban, hogy a Kodály-módszer alkalmazása újra lendületet kaphat Magyarországon.

Kodály Zoltán (1882-1967) második felesége mindezt abból az alkalomból mondta el az MTI-nek, hogy éppen 40 évvel ezelőtt hozták létre a kecskeméti Kodály Intézetet és a Nemzetközi Kodály Társaságot, amelynek ő a tiszteletbeli elnöke.
A visszavonultan élő, a sajtónak csak kivételes alkalmakkor nyilatkozó Péczely Sarolta kiemelte: mindig reménykedett abban, hogy lehetőség lesz visszahozni azt a világot, amely Kodály Zoltán idejében volt, mert akkor az általa elképzelt zeneoktatási rendszer valóban működött, több mint 100 olyan iskola volt, ahol ténylegesen megvalósították férje elképzeléseit.

Kodály Zoltán módszerének lényege, hogy a gyermek az óvodától kezdve naponta találkozzon az énekléssel. Neki köszönhetően számos énekzenei általános iskola alakult, ahol heti hat zeneóra mellett a karéneklés is kötelező volt. Az ilyen iskolákba járó gyermekek amellett, hogy zeneértő felnőttekké váltak, jobban tudnak teljesíteni és jobbak a fizikai képességeik is.
“Sajnos a körülmények úgy hozták, hogy ezeknek az iskoláknak a száma, ahol napi énekóra volt és ennek áldásos hatását más tantárgyakban is megtapasztalhatták, mára megfogyatkozott. Pedig – bár a személyes jelenléte természetesen nagyon hiányzik – azt, hogy Kodály szerint mit kellene tenni, ma is pontosan tudjuk, ezt nem kell kitalálni” – mondta Péczely Sarolta.
Kodály Zoltán özvegye kifejtette: a Kodály-módszer alkalmazása az elmúlt évtizedekben időszakonként és országonként eltérő intenzitással folyt, előfordult olyan is, hogy bizonyos országok “ügyesen előrementek”, és talán bizonyos tekintetben még előttünk is jártak.

“Most ott tartunk, hogy itthon talán egy kicsit leapadtan látjuk a módszert. Ugyanakkor bizakodó vagyok a mindennapi éneklésre vonatkozó miniszteri kezdeményezéssel kapcsolatban” – fogalmazott Péczely Sarolta. Reményei szerint a mindennapi éneklés a Kodály-módszert felélesztve folyhatna, összekötve a zenei írás-olvasás tanulásával. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy ezt csak körültekintően szabadna bevezetni, először azokban az iskolákban, ahol van rá igény és a lehetőségek is adottak.

“Ebben reménykedem, ezért is vállaltam, hogy részt veszek a kezdeményezésben, mert úgy érzem, hogy talán el tudunk indítani valamit ezen a téren” – fűzte hozzá.

A Kodály-módszer nemzetközi terjedéséről felidézte, hogy kezdetben Amerikában és Japánban volt a legnagyobb érdeklődés, de hamarosan Franciaországban és Angliában is erősödött a jelenlét.

“Tulajdonképpen ezek az országok azóta is folytatják az alkalmazását. A görögök is csatlakoztak, van ott egy nagyon sikeres konzervatórium. Kínában is nagyon érdekes fejlemények vannak most, ők is igen jól és zeneileg megalapozottan végzik a módszer meghonosítását” – sorolta a példákat.

Az itthoni csúcsintézmény, a kecskeméti Kodály Intézet 40 évvel ezelőtti megszületése szerinte annak volt köszönhető, hogy a város felismerte: azzal, hogy tesz valamit Kodályért, beírhatja a nevét a világ kulturális életébe. “Valóban így is történt, az intézet ma is él és virágzik”- emelte ki.

“Kodály halála után felkeresett az akkori kecskeméti tanácselnök és azt mondta, hogy miután Kecskemét Kodály szülővárosa, úgy gondolják, hogy szeretnének valamit tenni érte. Kodály egyébként mindvégig jó kapcsolatban volt a várossal, gyakran lejárt oda, meglátogatni az iskolát. Először egy múzeumról kezdtünk gondolkodni, de hamarosan kiderült, hogy a budapesti, köröndi lakást nem tudom szétszedni. Végül miután két sikeres nemzetközi szemináriumot tartottunk Kecskeméten a Kodály-módszerről, úgy látszott, hogy ennek alapján igény lenne egy pedagógiával foglalkozó intézményre. Így alakult meg a kecskeméti Kodály Intézet, melynek létrehozásában Kecskemét egész vezetősége – ma sem értem, hogy történhetett így – teljesen mellettem állt” – mesélt a 40 évvel ezelőtti alapításról Kodály Zoltánné.

Péczely Sarolta (1940) tanulmányait az Orsolya-rend dombóvári tanintézményében kezdte. A középiskolát és konzervatóriumi tanulmányait zongora szakon Pécsett végezte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán énektanár és karvezető szakon tanult. 1972 és 1980 között Berlinben a Hans Eisler Hochschule für Musikban magánének szakon szerzett diplomát, 1959-ben ment feleségül Kodály Zoltánhoz. A Színház- és Filmművészeti Főiskola és a Liszt Ferenc zeneművészeti Főiskola tanáraként is dolgozott, egyetemi docens. Magyarországon kívül főleg Németországban, Olaszországban, Finnországban, az Egyesült Államokban és Japánban tartott rendszeresen dalesteket, mesterkurzusokat. A Nemzetközi Kodály Társaság tiszteletbeli elnöke, a jyvaskylai egyetem díszdoktora. Kecskemét és Budapest is Pro Urbe kitüntetéssel ismerte el tevékenységét, a Finn Fehér Rózsa Rend tulajdonosa. Nevéhez fűződik a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet és a budapesti Kodály Zoltán Emlékmúzeum és Archívum megalapítása.

MTI