Saját ovit nyitott a Mercedes

Átadták a kecskeméti Mercedes-Benz gyár dolgozóinak gyermekei számára létesített „Csillag” Bölcsőde és Óvodát, amely a Széchenyi 2020 Program keretében valósult meg csaknem 250 millió forintos támogatással és a vállalat azonos mértékű saját beruházásából.

Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Magyarország egyik legnagyobb – és a Randstad 2015-ös felmérése szerint legvonzóbb – munkáltatójaként kitüntetett figyelmet fordít több mint 4.000 dolgozójának munkakörülményeire, különös tekintettel a családosokra. A gyár területén létesített intézmény a magyar munkatársaknak nyújt segítséget gyermekeik nappali elhelyezésében. A beruházásnak köszönhetően a vállalat további munkahelyeket is teremt a gyermekek felügyeletét ellátó nevelők alkalmazásával. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. munkavállalói számára igénybe vehető szociális intézményrendszer fejlesztésén túl ezzel a kezdeményezéssel a Mercedes-Benz immár a gyermekkortól a diplomáig ívelő támogatást nyújt a fiatal generációk számára, hozzájárulva Kecskemét, a régió és ezzel együtt a gyár prosperáló jövőjéhez.

A „Csillag” Bölcsőde és Óvoda fenntartója a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., és 28 gyermek bölcsődei és 40 további gyermek óvodai ellátását teszi lehetővé. A bölcsőde-óvoda komplexum a gyár 440 hektáros kecskeméti telephelyének határvonalán belül, közel 4000 négyzetméter saját tulajdonú területen épült fel csaknem 250 millió forint európai uniós támogatás és a vállalalt azonos mértékű saját finanszírozása segítségével. Az intézmény ünnepélyes megnyitóján Thomas Geier gyárigazgató a helyszínen elmondta: „A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. felelős vállalatként szeretne aktív szerepet vállalni a régió életében, hogy Kecskemét – a város jelenlegi és jövőbeni lakosainak és a fiatal generációk érdekében egyaránt – megerősítse központi szerepét az autóiparban, és élhető, vonzó lakóhely legyen a jövőben is. Ehhez járul hozzá a gyár saját óvodája és bölcsődéje, amely lehetővé teszi, hogy a gyárban dolgozó szülők több időt tölthessenek gyermekeikkel, akik pedig minden tekintetben korszerű és ideális környezetben tölthetik a mindennapjaikat, közel a szüleikhez.”