Lapos sumák

Most kénytelen leszek ebben a – friss hírek szempontjából elhanyagolható – péntek kora esti idősávban írni, részint, hogy szerkesztőmet – aki a hétvégéket aktív ivászattal vagy állatáldozattal, esetleg ezek kreatív ötvözetével, azaz disznóvágással tölti – ne vasárnap este zaklassam, másrészt a jövő heti hülyeségbe még majd valahogy bele akarom szőni a Valentin napot, annak meg kell az idő.

Most viszont lelkiismereti dolgok jönnek, csücsüljünk hát be együtt a virtuális gyóntatófülkénkbe és tartsunk önvizsgálatot. Én a héten a kapzsiság vétkébe estem. Míg nagy öregeink az Al Capone filmekből szerzett maffia-tapasztalatokon felbuzdulva kötötték az üzleteket, gondoltam én kortárs, hazai példát veszek. Ha Dr. Ötker fapofával felejtget el 50-100 milliókat, mit nekem egy kis blöff a fizuemeléshez. Manapság, már az is levonással jár, ha csak időpontot kérsz egy vezetőségi tagtól, a bértárgyalás szó okán pedig emberek tucatjai kerülnek a sürgősségire, amikor a torkukra fagy. Ezt elkerülendő én remek tervet szőttem, amelyben szerepeltek az “új állás” “magasabb fizetés” “lojalitás” és a “csak emeljél már tízet” fonémák. A rövid tárgyalás kimenetelét illetően egyből két tanulságot is leszűrhettem. Egy: nem vagyok politikus, kettő: ellenben álláskereső. A fizetésemelésnek induló kirúgatásnak köszönhetően kezdtem legalább olyan hülyének éreztem magam, mint Tibor barátom, amikor egy spicces hajnalon arra ébredt, hogy gyűrűs leánykérésbe torkolt az előző esti szimpla bugyimanőver.

10984459_10203630190700346_6595406996847359557_n

Midőn nélkülözhetetlenből nélkülözővé váltam, menten nyugtatásomra siettek a sorstársak. Még ki-be fordulhatott az irodai lengőajtó utánam, amikor Pesten könnyes szignókat nyomtak a Simicska-Birodalom katonáinak felmondóleveleire. Mégiscsak jól esik az embernek a tudat, hogy egy kisebb államra elegendő médiabagázs jár vele egy cipőben, akik ma délben hirtelen megvilágosodásukban narancs-allergiát kaptak a szerkesztőségi irodában.

Liszkay Gábornak, a Magyar Nemzet főszerkesztőjének, a Hír Televízió elnökének,

Gajdics Ottónak, a Lánchíd Rádió főszerkesztőjének,

Élő Gábornak, az MNO főszerkesztőjének,

Szikszai Péternek, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettesének,

Csermely Péternek, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettesének és

Szerető Szabolcsnak, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettesének

gyomra egyszeriben nem tudta befogadni azt, amit eddig bőnyállal. Amíg őket a lelkiismeret furdalja engem a puszta kíváncsiság, hogy vajon mi okozhatta a nem várt pál (rt) fordulást? Tény, hogy puncsolás ide vagy oda, a reklámadó éppúgy sarcolja a nemzeti sajtóorgánumokat, mint a hosszabb pórázon tartottakat, és a jelenlegi helyzetben többé azt sem lehet véka alá rejteni, hogy mi fizettük be őket a kupiba, vagyis a következő országimázs spotot már akár élvezheted is, mert homevideó. Tucatnyian lettek a három tőgyű tehénre, akit többé nem etet a gazda. Ilyen körülmények között nem csoda hát, ha lelkiismeretesen már segget nyalni sem lehet.