Negyven éve történt a legtöbb halálos áldozatot követelő baleset

Negyven éve, 1973. január 30-án történt az a 37 halálos áldozatot követelő baleset Kecskeméten, amelyben egy menetrend szerint közlekedő busz és egy vonat ütközött össze egy sorompó nélküli vasúti átjáróban.

A magyarországi vasúti átjáróban történt balesetek közül a kecskeméti járt a legtöbb halálos áldozattal. A balesetnek húsz sérültje is volt. A busz vezetője életben maradt, a vizsgálatok az ő kizárólagos felelősségét állapították meg.

A Kecskemétről Helvéciára tartó helyközi autóbusz 17 és 18 óra között egy András-kereszttel ellátott vasúti átjáróban összeütközött a Fülöpszállás és Kecskemét között közlekedő, gőzmozdony által vontatott szerelvénnyel. A mozdony kettészakította a buszt, a roncsokat maga előtt tolta, majd kisiklott és az oldalára dőlt. A mozdonyt csak másnap tudták leemelni a roncsokról.

A baleset után az átjárót átépítették, a közút nyomvonalát módosították, majd az átjárónál fénysorompót szereltek fel.
A baleset helyszínén 2009-ben emlékművet állítottak, ennél ma megemlékezést és koszorúzást tartanak.